ficsak banner

2018-02-19 08:53:43


Véget ért a Házasság hete, megvan a nagy sikerű játékunk nyertese


Véget ért a Házasság hete, megvan a nagy sikerű játékunk nyertese


A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) idén is ráirányította a figyelmet a házasság és a család fontosságára. A FICSAK tevékenységével azt igyekszik előmozdítani, hogy az országban minél több jól működő, szerető család éljen és hogy egyre több gólyahírnek örülhessünk.

Minden évben kiemelten kezeljük a Házasság hetét, mely jó alkalom arra, hogy ráirányítsuk a társadalom figyelmét a házasság értékeire, férfi és nő életszövetségének embert és közösséget megtartó erejére. Ennek fontos része a fiatalok megszólítása, valamint a pozitív példák előtérbe helyezése, megmutatása.






Ennek nyomán indítottuk el játékunkat, melyet óriási sikerrel zártunk és mai napon megtartott sajtótájékoztatón Hollik István képviselő úrral közösen köszönthettük a nyerteseket is.


A játék során egyrészt szerettük volna felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy stabil párkapcsolatban élni jó, a házasság pedig nemcsak kötöttség, hanem a legnagyobb, éltre szóló kaland, másrészt megköszönni a játékban részt vevő párok beküldött esküvői fotóit, amellyel buzdítják a fiatalokat családalapításra és azt üzenik, hogy CSALÁDBAN élni jó! Játék „A MI esküvőnk - páratlan kihívás, csak pároknak!” című akcióval a házaspárokat invitáltuk játékra, akiknek nem volt más dolguk, mint a legnagyobb közösségi oldalon megosztani az esküvőjükről egy fotót és három házas ismerősüket meghívni a játékba.





Az akció fődíja egy “második lakodalom”, egy 15 fős fejedelmi vacsora a Vakvarjú étteremben és egy fantasztikus utó-nászajándék, egy értékes gyémántgyűrű volt a Brillancy-nak köszönhetően.




A nyertes családok a mai napon a belvárosi Olimpia játszótér előtt vehették át nyereményeiket.




A kormány támogatja a családokat, adókedvezménnyel, otthonteremtési támogatással, bölcsődei fejlesztésekkel ösztönzi a családalapítást, gyermekvállalást - erről Hollik István (KDNP) országgyűlési képviselő beszélt a mai sajtótájékoztatón.






Családi adókedvezményekben a kisgyermekes családok 95 százaléka (összesen több mint egymillió) részesül, ennek köszönhetően 2011 óta 1900 milliárd forint maradt a magyar családoknál. 255 ezer családnak pedig egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetnie - mondta el az országgyűlési képviselő úr.


Baba-mama padok kerülnek a játszóterekre


A családi otthonteremtési támogatásban 2016 óta 66 ezer család részesült összesen 184 milliárd forint értékben. A bölcsődei férőhelyek száma pedig az elmúlt hét évben 30 százalékkal nőtt, erre 116 milliárdot költött a Kormány - ismertette Hollik István.

Az V. kerületi önkormányzat is mindent megtesz, hogy segítse a családokat: az itt élő 25 év alatti tanulók ingyenes bérlettel vehetik igénybe a tömegközlekedést és minden Belvárosban születő csecsemő 170 ezer forintos babakötvényt kap. Baba-mama padok a megújuló játszóterekre Hollik István a kerületben lévő Olimpia park és játszótér előtt tartott sajtótájékoztatón azt kérte a belvárosi önkormányzattól, hogy a kerület megújuló játszótereire tegyenek úgynevezett baba-mama padokat, hogy kulturáltabb, kényelmesebb körülmények között tehessék tisztába kicsinyeiket az édesanyák.




 
A FICSAK támogatja a családokat Hollik István megköszönte a FICSAK támogatását, amely egybevág a Fidesz azon céljával, hogy a demográfiai kihívásokat belső erőforrásokból oldja meg. Én, a FICSAK alapítójaként a sajtótájékoztatón kiemeltem, milyen fontos példát mutatni a fiataloknak, biztatni őket a családalapításra, gyermekvállalásra. A KSH adatai szerint e téren kiemelkedő eredmények születtek: Magyarországon az ezer lakosra jutó házasságok aránya a 2013. évi 3,6 százalékról 2016-ra 5,3 százalékra emelkedett.

Ezúton is szeretettel gratulálok a nyerteseknek és minden fiatal párnak sok-sok lendületet, erőt és boldog házaséveket kívánok!

 


Címkék: #házassághete #családokéve #miesküvőnk #hollikistván #királynóra


Megosztom:

2018-02-19 08:52:06


Nagy sikerrel zárult a Házasság hete 2018 a Ficsaknál


Nagy sikerrel zárult a Házasság hete 2018 a Ficsaknál



 A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) idén is ráirányította a figyelmet a házasság és a család fontosságára.



A FICSAK tevékenységével azt igyekszik előmozdítani, hogy az országban minél több jól működő, szerető család éljen és hogy egyre több gólyahírnek örülhessünk.  Minden évben kiemelten kezeljük a Házasság hete ünnepet, mely jó alkalom arra, hogy ráirányítsuk a társadalom figyelmét a házasság értékeire, férfi és nő életszövetségének embert és közösséget megtartó erejére. Ennek fontos része a fiatalok megszólítása, valamint a pozitív példák előtérbe helyezése, megmutatása.



Ennek nyomán indítottuk el játékunkat, melyet óriási sikerrel zártunk és mai napon megtartott sajtótájékoztatón Hollik István képviselő úrral közösen köszönthettük a nyerteseket is.



A játék során egyrészt szerettük volna felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy stabil párkapcsolatban élni jó, a házasság pedig nemcsak kötöttség, hanem a legnagyobb, éltre szóló kaland, másrészt megköszönni a játékban részt vevő párok beküldött esküvői fotóit, amellyel buzdítják a fiatalokat családalapításra és azt üzenik, hogy CSALÁDBAN élni jó!




Játék



„A MI esküvőnk - páratlan kihívás, csak pároknak!” című akcióval a házaspárokat invitáltuk játékra, akiknek nem volt más dolguk, mint a legnagyobb közösségi oldalon megosztani az esküvőjükről egy fotót és három házas ismerősüket meghívni a játékba. Az akció fődíja egy “második lakodalom”, egy 15 fős fejedelmi vacsora a Vakvarjú étteremben és egy fantasztikus utó-nászajándék, egy értékes gyémántgyűrű volt a Brillancy-nak köszönhetően.



A nyertes családok a mai napon a belvárosi Olimpia játszótér előtt vehették át nyereményeiket.




















A kormány és az V. kerületi önkormányzat is mindent megtesz…


A kormány támogatja a családokat, adókedvezménnyel, otthonteremtési támogatással, bölcsődei fejlesztésekkel ösztönzi a családalapítást, gyermekvállalást - erről Hollik István (KDNP) országgyűlési képviselő beszélt a mai sajtótájékoztatón.






 Családi adókedvezményekben a kisgyermekes családok 95 százaléka részesül, összesen több mint egymillió, ennek köszönhetően 2011 óta 1900 milliárd forint maradt a magyar családoknál, 255 ezer családnak pedig egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetnie - mondta a kormánypárti politikus.
A családi otthonteremtési támogatásban 2016 óta 66 ezer család részesült összesen 184 milliárd forint értékben. A bölcsődei férőhelyek száma pedig az elmúlt hét évben 30 százalékkal nőtt, erre 116 milliárdot költött a kormány - ismertette Hollik István.
 Az V. kerületi önkormányzat is mindent megtesz, hogy segítse a családokat: az itt élő 25 év alatti tanulók ingyenes bérlettel vehetik igénybe a tömegközlekedést és minden Belvárosban születő csecsemő 170 ezer forintos babakötvényt kap.

Hollik István a kerületben lévő Olimpia park és játszótér előtt tartott sajtótájékoztatón azt kérte a belvárosi önkormányzattól, hogy a kerület megújuló játszótereire tegyenek úgynevezett baba-mama padokat, hogy kulturáltabb körülmények között tehessék tisztába kicsinyeiket az édesanyák.
BaBA MAMA pad kép. ahol tartják a kezükben

A FICSAK támogatja a családokat

A kormánypárti politikus megköszönte a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak), hogy támogatja a családokat. Ez egybevág a Fidesz politikájával, amelynek célja, hogy a demográfiai kihívásokat belső erőforrásokból oldja meg.

Én, a Ficsak alapítójaként a sajtótájékoztatón kiemeltem, milyen fontos példát mutatni a fiataloknak, bíztatni őket a családalapításra, gyermekvállalásra.

A KSH adatai szerint e téren kiemelkedő eredmények születtek: Magyarországon az ezer lakosra jutó házasságok aránya a 2013. évi 3,6 százalékról 2016-ra 5,3 százalékra emelkedett.



Címkék: #házassághete #családokéve #miesküvőnk #hollikistván #királynóra


Megosztom:

2018-02-09 10:47:25


Házasság hete a FICSAK-kal: Egy fotóért ünnepi vacsora 15 főnek vagy akár egy igazi gyémántgyűrű!


Házasság hete a FICSAK-kal: Egy fotóért ünnepi vacsora 15 főnek vagy akár egy igazi gyémántgyűrű!


Mondj IGENT a szerelemre!

"Minél korábban találkozol az igazival, annál többet lehetsz vele együtt!"

Így hangzik jelmondatunk, amelynek különösen nagy hangot adunk a Házasság Hetének kapcsán




A Fiatal Családosok Klubja tevékenységével azt igyekszik előmozdítani, hogy az országban minél több jól működő, szerető család éljen és hogy minél több gólyahírnek örülhessünk.

Ennek első és legfontosabb lépcsője, hogy a fiatal fiúk és lányok merjenek igent mondani egymásra és vállalják szerelmüket egymás és mások előtt.

A Házasság hetének kiemelt időszaka jó alkalom arra, hogy ismét ráirányítsuk a társadalom figyelmét a házasság értékeire, férfi és nő életszövetségének embert és közösséget megtartó erejére.

A házasság, ahol az „én” és „te” „mi”-vé egyesül, nem egyszerűen megkétszerezi, hanem megsokszorozza a felek lelki energiáit és képessé teszi a közös jövőre igent mondó párt, hogy egy-két-sok gyermek érkezéséhez is biztonságos hátteret, szerető közeget teremtsen.


A házasság a legnagyobb kaland


Tudjuk, Európa-szerte általános tendencia, hogy egyre jobban kitolódik a házasságkötés időpontja, ami oda vezet, hogy sokan magányosak maradnak és lecsúsznak a gyermekvállalás idejéről vagy a kistestvérről. A FICSAK szeretné, ha minél több fiatal tudna kiteljesedni személyes életében és ezért is kívánja ráirányítani a fiatal generációk figyelmét arra, hogy stabil párkapcsolatban élni jó, a házasság pedig nem rabság, hanem a legnagyobb kaland




Ezért indítottuk a Családok Éve programsorozat részeként játékunkat értékes nyereményekért, ahol házaspárokat kérünk, példájukkal üzenjenek a fiataloknak, hogy igenis érdemes minél előbb belevágni, mert CSALÁDBAN élni jó!


Páratlan kihívás - csak pároknak! A nyeremény: egy második lakodalom vagy akár egy GYÉMÁNTgyűrű!


A FICSAK szeretné megszólítani azokat, akik már házasságban élnek: az ő szerelmük gyümölcse nemcsak a szűkebb és tágabb családok öröme, de az egész ország megtartó ereje – mind köszönettel tartozunk nekik és szeretnénk, ha példájukkal megüzennénk a házasság előtt állóknak, hogy merjenek belevágni, mert érdemes!




„A MI esküvőnk - páratlan kihívás, csak pároknak!” című akcióval a házaspárokat invitáljuk játékra, akiknek nincs más dolguk, mint a legnagyobb közösségi oldalon megosztani az esküvőjükről egy fotót és három házas ismerősüket meghívni a játékba. Az akció fődíja egy “második lakodalom” (egy 15 fős fejedelmi vacsora) és egy fantasztikus utó-nászajándék, egy értékes gyémántgyűrű.




A Fiatal Családosok Klubja játékos formában, de nagyon komolyan szeretne mindenkit arra buzdítani, hogy merjen IGEN-t mondani a szerelemre, a közös jövőre!




Programjaink:

A Házasság hete alkalmából szeretettel várjuk a sajtó tisztelt képviselőit és persze minden házasságban élő vagy még házasság előtt álló szerelmespárt a FICSAK rendezvényeire:

Nyitórendezvény, rendhagyó sajtótájékoztató


Időpont: 2018. február 11., vasárnap 10.00 óra

Helyszín: Erkel Színház

Egyéves a Jegyes-csomag, születésnapi sajtótájékoztató

Időpont: 2018. február 14., szerda 10.00 óra


Helyszín: Csepel Város Önkormányzatának Nagyterme(1211 Budapest, Szent Imre tér 10.)


Záróesemény, a FICSAK játék eredményhirdetése


Időpont: 2018. február 17., szombat 10.30 óra

Helyszín: V. kerület, Olimpia Park


Találkozzunk rendezvényeinken!


Címkék: #házassághete #ficsak #nyeremény #királynóra #jegyescsomag


Megosztom:

2017-02-22 08:44:31


Két eseménnyel ünnepeltük a Házasság Hetét


Két eseménnyel ünnepeltük a Házasság Hetét


A Fiatal Családosok Klubja a házasság intézményének elkötelezett híve, ezért nagy örömünkre szolgált, hogy az idei "Házasság Hete" rendezvénysorozathoz két rendezvénnyel is csatlakozni tudtunk. Ezen jeles alkalomra időzítettük "Útravaló" jegyes csomagunk bemutatását, és szerveztünk egy beszélgetős estet "Ásó, kapa, NAGY kaland?!" címmel.

Vendégeink olyan huszonéves házaspárok voltak, akik - a mai világ trendjeivel dacolva - mertek fiatalon örök hűséget fogadni egymásnak. A Prosit Buda Bisztróban, családias hangulatban vitattuk meg az élet nagy dolgait. Felemelő érzés volt hallgatni az ifjú házasok tapasztalatait arról, hogy együttes erővel sokkal könnyebben lehet megbirkózni a hétköznapi kihívásokkal. A fiatalok elmondták, hogy, ha két ember szereti, támogatja egymást, akkor az sem lehet akadálya a házasságnak, hogy a közös élet egy albérletből indul. Érdekes volt hallgatni, hogy milyen vegyesen reagáltak a szülők, a barátok a nagy bejelentésre, és irigylésre méltó az a magabiztosság, amivel üzenik a kétkedőknek, hogy az idő majd úgyis őket fogja igazolni. Mindannyian kacérkodnak már a gyermekvállalás gondolatával, és nem tartanak attól, hogy a családalapítás a karrierjük gátját jelentené, mert biztosak abban, hogy együtt sokkal többre lesznek képesek az életben, mint szingliként. Félelmek, kétségek persze mindenkiben felmerülnek az elején, amiért a jelenlévők egyértelműen a média torzító hatását és a válások magas számát tették felelőssé - de ezeket el kell hessegetni, a jó példákba kell kapaszkodni, és persze a gyökerekbe, hisz a házasság továbbra is a legmagasztosabb forma egy férfi és egy nő kapcsolatának kiteljesedésére. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki beszámolt a kormány fiatalokat segítő intézkedéseiről, többek között a friss házasok adókedvezményéről, illetve ismertette az Ifjúságkutatás legfrissebb adatait is. Nagyon jó hír, hogy a fiatalok elsöprő többsége számára továbbra is kiemelten fontos  a család intézménye. Ez, összevetve azzal a friss statisztikai adattal, hogy 10 éve nem köttetett olyan sok házasság, mint tavaly, jó ok a bizakodásra!

       


A Házasság Hetén debütált a FICSAK "Útravaló" jegyes csomagja is. (https://www.facebook.com/jegyescsomag/?fref=ts)

 Király Nóra, a FICSAK alapítója a VIII. kerület házasságkötő termében tartott sajtótájékoztatón röviden vázolta a FICSAK házasságról alkotott elképzelését és azt, hogyan, milyen céllal született a jegyes csomag ötlete, majd feltárta a „doboz” tartalmát:


- Mióta megalapult az egyesületünk, azóta dolgozunk ezen a terméken, és egy szerencsés véletlennek köszönhetően találtunk egymásra Juhász Eszterrel, akinek rengeteg munkája van benne, hogy ez megvalósult. Bízunk abban, hogy egy hosszú távú együttműködést hozunk létre, és Magyarország összes önkormányzatában minden jegyespár megkapja majd ezt a csomagot. A fő célja az, hogy megerősítsük a házasság intézményét, amely az egyesületünk lényeges célkitűzése is. Fontos, hogy a családot egyben tartsuk, rávegyük a fiatal párokat, hogy minél többen és minél fiatalabban merjenek megházasodni, gyermeket vállalni. Szentül hisszük, hogy a családalapítás után nem áll meg az élet, hanem akkor teljesedik ki igazán. Próbáltunk olyan termékeket beletenni a jegyes csomagba, amelyek segítenek egy életen át megőrizni a boldog kapcsolatot. A doboz lelke a Baktay házaspár által írt „Jövőnk könyve”, van benne egy Gyűrűtartó párna, egy köszöntő a FICSAK és az Önkormányzat részéről, tartalmaz egy Esküvői munkafüzetet, amely szintén praktikus tanácsokkal látja el a párt az esküvő szervezése kapcsán. Jelenleg Józsefvárosban, Ferencvárosban, Csepelen, 5. kerületben, Törökbálinton, Egerben kapnak a párok a FICSAK jegyes csomagjából, de sok más nagyvárossal, kerülettel is tárgyalásban vagyunk. Tartalma pedig folyamatosan bővül. 



Király Nóra beszéde végén felkérte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár asszonyt, hogy a sok hasznos útravaló közé helyezze be az Államtitkárság új házasok adókedvezményéről szóló tájékoztatóját is, és mondja el köszöntő gondolatait.


- A Házasság hetében azokat ünnepeljük, akik mertek igent mondani a közös életre. A házasság a gyermekvállalás előszobája. Úgy is tekintünk a fiatal párokra, akik összekötik az életüket, hogy arra is vállalkoznak, közösen alapítanak családot. Most készült el a Magyar Ifjúságkutatás 2016-os gyorsjelentése, amelyből azt látjuk, hogy a mai magyar fiatalok egyre határozottabbak, és a házasságkötés kérdésében egyre inkább igent mondanak. Mondhatjuk azt, hogy Magyarországon a házasságkötés és az intézménye nem ment ki a divatból, mint ahogy sok országban. Sőt jelenleg a reneszánszát éli hazánkban. Ezt néhány adattal is alátámasztanám: húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly: 2016-ban csaknem 49 ezer pár, vagyis 100 ezer fiatal kötötte össze az életét. Ez az adat azért jelentős, mert 1990 és 2010 között a felére esett vissza a házasságkötések száma Magyarországon, ám a trend 2010-ben megfordult, azóta egyre népszerűbb a házasságkötés, és ezzel párhuzamosan a válások számának csökkenését is tapasztaltuk. A magyar kormány családtámogatási rendszere igen gazdag, sok lehetőséget kínál – mondta Novák Katalin, aki azt is hozzátette, hogy nemrég a fiatal házasok adókedvezményét is bevezették, ami havonta 5 ezer forintot jelent, és két éven keresztül igényelhető. Ez a családi adókedvezmény előszobájának tekinthető, ahogy a házasság a gyermekvállalás előszobájának – tette hozzá. A jegyes csomagot az államtitkár asszony rendkívül kedves gesztusnak titulálta a civil oldalról, és hozzátette: a csomagba fog kerülni egy kiadvány is, amely a házassági és a családi adókedvezményről szól.

Király Nóra szólította Kocsis Mátét, Józsefváros polgármesterét is, aki elmondta, igyekeznek minél több alkalommal megmutatni, hogy elismerik, és tisztelik a házasság és család intézményét, ezért Józsefvárosban is jegyes csomaggal ajándékozzák meg a házasulandókat.

- Összhangban Magyarország alaptörvényével és a kormány családpolitikájával három döntést hoztunk meg: egyfelől arról, hogy a házasulandókat ezzel a csomaggal köszöntjük. Másfelől arról is, hogy minden születendő gyermek számára 10 ezer forint értékű újszülött csomagot állítunk össze. Ezen kívül minden Józsefvárosban élő házaspárt köszöntünk a kerek házassági évfordulójuk alkalmából. Egy-egy ilyen elismeréssel meg lehet hozni a kedvet a házassághoz és a gyermekvállaláshoz, hiszen egy fiatal pár így láthatja, hogy az állam egzisztenciális és lelki hátteret is nyújt számukra - nyilatkozta Kocsis Máté, aki a többi önkormányzatot is arra biztatta, hogy kötelezzék el magukat emellett az ügy mellett, hiszen - ahogy az alaptörvényben is benne van - a házasság és a család a nemzet stabilitását biztosítja.

Végül, de nem utolsó sorban a jegyes csomagban szereplő könyv szerzőpárosa, Baktay Zelka és Baktay Miklós pszichológusok, párkapcsolati szakértők mutatták be néhány gondolattal közös művüket.

- Úgy néz ki, hogy ezt a könyvet mi írtuk, de valójában nincs teljesen megírva. Úgy épül fel, hogy az ifjú pár, amikor már kitűzte az esküvője időpontját, és tudja, kit fog meghívni, akkor odaadja az első olyan személynek a násznépből, aki már házas, és még az első gyerek előtt éli párjával az életét. Ők leírják, hogyan lesz jó a kapcsolat, és mit tegyenek. Aztán a könyv végigmegy a násznépen, az utolsó bejegyzést a nagyszülők teszik, és az ifjú pár a lakodalmon kapja vissza teleírva mindenféle jó tanáccsal és kipróbált, bevált módszerrel. Ezért is neveztük a „Jövő könyvé”-nek, mert benne lesznek a jövőben hasznos szempontok, ismeretek, amelyek segítséget nyújtanak – mondta Baktay Zelka. 

Az eseményen részt vett egy ifjú jegyes pár is. A fiatalok átvették a FICSAK jegyes csomagját, és fogadták a gratulációkat.

 



Címkék: #házassághete #ficsak #örökhűség #fiatalházasok #esküvő #jegyescsomag


Megosztom:





kövess minket!




anyák napja 2018

címkék

#27.bálványosiszabadegyetem #adókedvezmények #advent #adventivásár #aerobic #anőipéldaképek #anya #anyáknapikisfilm #anyáknapja #anyaság #anyatej #anyatejestápláláshete #anyuka #auguszt #auguszt-aratóauguszta #augusztpavilon #baba-mamapad #béresalexandra #blogírás #brüsszel #cirkusz #család #családbarát #családok" #családokéve #családoknemzetközinapja #családpolitika #családpolitikai #családszervezeteki.adventijótékonyságivására #családtámogatások #csepelifittnap #csepelipolgármester #csok #daganat #dédi #dukászhanga #dunakeszi #dzsungelpark #édesanya #egészség #egészségesautomaták #egészségpart #együtt #együttarákellen #életmódváltás #esküvő #európa #európaiértékek #farkasháziréka #fejérdyzsófia #fiatalcsaládok #fiatalcsaládosokklubja #fiatalházasok #fiatalokésaházasság #ficsak #ficsak-emmiegyüttműködés #ficsakkonferencia #film #foglalkoztatás #fotópályázat #futóverseny #gálkinga #gazdagrét #gazdaságibevándorló #generáció #generációkköztiegyüttműködés #gyerek #gyermek #gyermekvállalás #gyet #gyutaicsaba #hagyomány #hagyománytteremtünk #hajrámagyarok #háromkirályfiháromkirálylánymozgalom #házasság #házassághete #házasságkötés #házimunka #hellóanyu #herczeghanita #hollikistván #illegálisbevándorlás #illegálisbevándorlók #internet #iskola #iskolaibüfék #jégmajális #jegyescsomag #jótékonykodás #jótékonyösszefogás #jótékonyságiadventivásár #jótékonyságivásár #kállósemjén #karrier #kényszerbetelepítés #kézművesajándékok #kikapcsolódás #királynóra #kisfilmbemutató #kismama #konferencia #koraszülött #kvótadiktátum #laktáció #lázárchef #magyarcsaládok #megelőzés #menekült #menekültek #mesésegészségmeseírópályázat #mézeskalács #miesküvőnk #migráció #migráns #migránshelyzetnőiszemmel #minőségibüfék #munka-magánéletösszehangolása #nagycsaládosokországosegyesülete #nagydurranás #nagymama #nagypapa #nagyszülő #nagyszülőkvilágnapja #neonatológus #népszavazás #nő #noe #nőilélekférfiszemmel #nőiszem #nők #nőkmagyarországért #nőkmagyarországértdíj #nőközpont #nőnap #normafa #novákkatalin #november26 #nyeremény #nyíregyháza #október2 #Ónodi-szűcszoltán #örökhűség #Őrzőkalapítvány #összefogás #parlament #pellermariann #petárda #rákellenesvilágnap #rákszűrés #regisztráció #rendezvény #rétváribence #ringató #segítőösszefogás #sétaacsaládokszaabdságáért #sétaacsaládokszabadságáért #sikotakrisztina #slachtamargit #slachtamargitdíj #sport #sportnap #sportostavasz #szavazznemmel #szeretet #szilveszter #szoptatás #szoptatásvilágnapja #szoptatóanya #szülőkháza #szurkolás #szurkoljunk #tagszervezetcsaládéskarrierpont #tavaszköszöntő #téliolimpia #tiltólistástermékek #tüntetés #tusnádfürdő #tűzoltóutcaigyermekklinika #ugronzsolna #ünnep #ünnepvédők #üzenőfal #várkertbazár #védőnő #videó #vigyázzmagadra #vitályoseszter #vörösmartytér


Hírek



hasznos linkek:


perceval CMS »