ficsak banner

2016-11-10 13:29:29


Az Őrzők Alapítvány támogatására szervezünk adventi vásárt


Az Őrzők Alapítvány támogatására szervezünk adventi vásárt


Az Őrzők Alapítvány munkatársai, a Tűzoltó utcai gyermekklinika szerves részeként, már több mint 25 éve segítik a leukémiás- és daganatos gyermekek gyógyulását. Szakképzett dolgozóik nap, mint nap személyre szabott játékos foglalkozásokkal igyekeznek enyhíteni a klinika kis hőseinek megpróbáltatásain, orvosi műszerekre gyűjtenek, kórtermeket és más kórházi helyiségeket festetnek ki, tesznek rendbe. A támogatásukra szervezett jótékonysági vásár bevételét egy jelenleg használaton kívüli családi apartman felújítására fordítják majd annak érdekében, hogy a szülők a kezelések ideje alatt is beteg gyermekük közelében tartózkodhassanak.

Ilyen lesz a jelenleg romos lakás a felújítás után:



November 10-én helyszínbejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartottunk. Az eseményen részt vett Gál Kinga európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt alelnöke, aki a civilek önzetlen, időt, energiát nem sajnáló összefogását méltatta, és örömét fejezte ki a tekintetben, hogy az Unió más országai mellett végre Magyarországon is meghonosodni látszik a jótékonykodás ezen formája. 



Dukász Hanga, az Őrzők Alapítvány alelnöke köszönetét fejezte ki a támogatással kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy a gyógyulás szempontjából milyen fontos, hogy a gyerekek a kezelések alatt végig a szüleik mellett lehessenek. A vásár bevételéből az Alapítvány immár a hatodik lakást tudja majd felújítani és az érintett családok rendelkezésére bocsátani.



A sajtótájékoztatón részt vett Farkasházi Réka is, aki Tintanyúl nevű zenekarával 26-án fellép a vásárban, és hamarosan megjelenő új albumáról is ad majd ízelítőt. A színész-énekesnő már korábban is vett részt jótékony akciókban, és nagyon fontosnak tartja a hasonló kezdeményezéseket. 




Gyutai Csaba, a vásárnak helyet biztosító Várkert Bazár ügyvezetője elmondta, hogy négy gyermek édesapjaként külön örül, hogy egy ilyen nemes ügyet támogathatnak. A társadalmi felelősségvállalás jegyében pedig, ahogy már korábban, úgy a jövőben is elkötelezetten állnak ilyen rendezvények mellé. 

A sajtótájékoztatón Király Nóra, a vásár megálmodója, a FICSAK alapítója beszélt a rendezvény szellemiségéről, céljáról, és felvázolta, hogy mire számíthatnak, akik advent első vasárnapja előtti szombaton a Várkert Bazárba látogatnak.

A szervezők a jótékonykodás mellett a civil szféra összefogásának erejére és az adventi készülődés lényegére kívánják felhívni a figyelmet. 

A vásárba látogatóknak lehetőségük lesz, többek között, finomabbnál finomabb lekvárok, sütemények, apró mécsesek, szappanok, gyertyatartók és koszorúk közül válogatni. A civilszervezetek képviselői igényes portékák széles skálájának felvonultatásával igyekeznek megkönnyíteni a karácsonyi ajándékvásárlást.

A vásár reggel 9 órától színvonalas családi programokkal is várja az érdeklődőket: koncertet ad tehát a Farkasházy Réka és a Tintanyúl zenekar, a 3-10 éves gyerekek LogiKaland vetélkedőn tehetik próbára ügyességüket, egész délelőtt lehet majd kézműveskedni, együtt énekelni, mondókázni a Ringatósokkal, valamint fellépnek az Újbudai Babszem Táncegyüttes és a Petőfi Musical Stúdió növendékei is.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel november 26-án 9 és 13 óra között a Várkert Bazárban! Teremtsünk együtt hagyományt a jótékonykodás ezen formájának itthon is!


Címkék: #adventivásár #őrzőkalapítvány #várkertbazár #farkasháziréka #gálkinga #gyutaicsaba #dukászhanga #királynóra #ficsak #segítőösszefogás


Megosztom:





kövess minket!




Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vására

címkék

#27.bálványosiszabadegyetem #adókedvezmények #advent #adventivásár #aerobic #anya #anyáknapikisfilm #anyáknapja #anyaság #anyatej #anyatejestápláláshete #anyuka #auguszt #auguszt-aratóauguszta #augusztpavilon #blogírás #brüsszel #család #családbarát #családok" #családoknemzetközinapja #családpolitika #családpolitikai #családszervezeteki.adventijótékonyságivására #családtámogatások #csok #daganat #dédi #dukászhanga #édesanya #egészség #egészségesautomaták #egészségpart #együttarákellen #életmódváltás #esküvő #európa #európaiértékek #farkasháziréka #fejérdyzsófia #fiatalcsaládok #fiatalcsaládosokklubja #fiatalházasok #fiatalokésaházasság #ficsak #ficsak-emmiegyüttműködés #ficsakkonferencia #film #fotópályázat #gálkinga #gazdaságibevándorló #generáció #generációkköztiegyüttműködés #gyerek #gyermek #gyermekvállalás #gyet #gyutaicsaba #hagyomány #hagyománytteremtünk #háromkirályfiháromkirálylánymozgalom #házasság #házassághete #házasságkötés #házimunka #hellóanyu #herczeghanita #illegálisbevándorlás #illegálisbevándorlók #internet #iskola #iskolaibüfék #jegyescsomag #jótékonykodás #jótékonyösszefogás #jótékonyságivásár #karrier #kényszerbetelepítés #kézművesajándékok #kikapcsolódás #királynóra #kisfilmbemutató #kismama #konferencia #koraszülött #kvótadiktátum #laktáció #lázárchef #magyarcsaládok #megelőzés #menekült #menekültek #mesésegészségmeseírópályázat #mézeskalács #migráció #migráns #migránshelyzetnőiszemmel #minőségibüfék #munka-magánéletösszehangolása #nagycsaládosokországosegyesülete #nagymama #nagypapa #nagyszülő #nagyszülőkvilágnapja #neonatológus #népszavazás #nő #noe #nőiszem #nők #normafa #novákkatalin #november26 #október2 #Ónodi-szűcszoltán #örökhűség #Őrzőkalapítvány #összefogás #parlament #pellermariann #rákellenesvilágnap #rákszűrés #regisztráció #rendezvény #rétváribence #ringató #segítőösszefogás #sétaacsaládokszaabdságáért #sétaacsaládokszabadságáért #sikotakrisztina #sport #szavazznemmel #szeretet #szoptatás #szoptatásvilágnapja #szoptatóanya #szülőkháza #tiltólistástermékek #tüntetés #tusnádfürdő #tűzoltóutcaigyermekklinika #ugronzsolna #ünnep #ünnepvédők #üzenőfal #várkertbazár #védőnő #videó #vigyázzmagadra #vitályoseszter #vörösmartytér


Hírek



hasznos linkek:


perceval CMS »